A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cake. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cake. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 29., vasárnap

karácsonyi torta

Fenyőfa torta, vanilliás piskóta narancskrémmel, nyújtható csokival borítva. a díszek részben marcipánból, részben karamellből készültek



2013. december 1., vasárnap

Turbo torta

A Turbo című mesefilm ihlette a narancsos-csokis tortát, nyújtható csokival borítva, marcipán figurákkal. Célom a történet elmesélése volt, a TV képernyőtől indítva, a kerten, az autópályán át a plázáig, Indianapilisig és a versenyig.


torta fogorvosnak 2

Fogorvosnak készült fog alakú torta, vanilliás piskótával, narancskrémmel, marcipánnal burkolva. A masni dísze pedig karamellből készült.


2013. november 24., vasárnap

Gitár torta

Életem első gitártortája, mindjárt elektronikus :) Ez azért okozott gondot, mert az az akusztikushoz képest elég lapos. Így a nyak hossza csak akkor fért ki, ha elég kicsi a gitár is, ez viszont nem túl sok torta :(
Így jött az ötlet, hogy csinálok egy gitártokot és annak tetejére teszem a gitárt (nagyon vonzott a tokban lévő gitár, de azt túl kockázatosnak tartottam). így lett 45 cm hosszú. Mivel mindent ehetőre akartam csinálni, a húrok gumicukorból készültek. Narancsos piskóta, trüffelkrémmel, marcipánnal borítva.




2013. október 23., szerda

diótorta

Sógorom szülinapjára készült anyukája receptje alapján diótorta.

baglyok

Némónál jártam cukortalálkozón és tesóm kérte, hogy egy ismerős kislánynak csináljak valami baglyosat. Sajnos sokre nem futotta, de egy pici cukor baglyot készítettem neki.

Viszont izgatott, hogy hogyan csinálnám meg tortából, így megcsináltam egy kis bagolytortát is (vanilliás piskóta csoki és szeder lekvár töltelékkel). Burkolóanyagnak a tortaversenyen nyert K2-t használtam, nekem nem igen jött be



2013. október 6., vasárnap

tortaverseny

Gyerektorta kategóriában készült az alábbi békatorta (vanilliás piskóta kétféle csokikrémmel, nyújtható csokival borítva). Úgy éreztem jól sikerült, de a többi induló nagytöbbségéhez képest elég gyenge lett :(





Az eredeti terv törpojáca volt, de nagyon csúnyára sikerült, így inkább a békát vittem. A verseny Komáromban volt és tesóm kocsijával mentem. A törpojácát is vittem, gondoltam nekik adom amikor visszaviszem a kocsit. A versenytorták egyben nyeremények voltak a gyerekrajzverseny résztvevői részére, így adott számú torta kellett. Egy pályázó nem jött és hiányzott egy torta. Felajánlottam a csúnyácska, de ottlévő törpojácát (narancsos piskóta, csokikrémmel és áfonyalekvárral, formix-szel borítva), így ő is versenymű lett. Persze még annyi esélye sem volt, mint a brekinek :)


2013. szeptember 28., szombat

Képviselőfánk és torta

Anyukám szülinapjára képviselőfánkot készítettem, életemben előszőr. A receptben írtakkal ellentétben nem igazán nőttek meg, de finomak lettek :)





A családi ünnepséget csak hétvégén tartottuk, erre készült ez a kis emeletes torta, marcipán orchideákkal.
A torta narancsos piskóta, csoki és áfonyalekvár töltelékkel, csokival bevonva.



2013. szeptember 22., vasárnap

Scooby Doo

Scooby Doo torta, 25 szeletes. Vaniliás piskóta, csokikrém volt a kérés. Mivel nem bírom az egyszerű megoldásokat :) háromféle tölteléket használtam: tejszínes csokikrém, trüffel és tejcsoki-hab. A borítás nyújtható csoki.



2013. szeptember 16., hétfő

Darth Vader

9. szülinapra készült, 26 cm magas Darth Vader fej. Narancsos piskóta, csoki ganache, trüffel krém és áfonyalekvár töltelékkel, nyújtható fehér csokival borítva, feketére festve.



2013. szeptember 11., szerda

virágos torták

Kicsit klasszikusabb torták készültek most. Egy kétszintes kocka alakú oroszkrém torta jellegű (igazi oroszkrém nem bírná el, így sűrűbb a krém és sokkal több a kandírozott gyümölcs, mint az igaziban), marcipánnal és nyújtható csokival borítva, marcipán virágokkal - ezek az első orchideáim :)




A kimaradt tésztából narancskrémmel hasonló alakú tortát csináltam, a megmaradt nyújtható csokival borítva.


2013. június 23., vasárnap

vadász torta

A torta édesapám szülinapjára készült. Szeret vadászni, ennek elemeit próbáltam megjeleníteni. A torta kétszintes, az alsó citromos, a felső csokis-citromos krémmel töltött vanilliás piskóta. A torta citromkrémmel van bevonva, az állatok és fák-bokrok marcipánból készültek.






2013. június 17., hétfő

Torta sörkedvelőnek

Narancsos piskóta áfonyalekvárral és csokikrémmel töltve, nyújtható csokival borítva, a sörösdobozok teteje marcipánból készült.


2013. június 8., szombat

Barbie és Monster High

A baba alakú torta mindig nagy kihívásnak tűnt, most kipróbáltam. Nem olyan bonyolult, mint gondoltam és sok a variációs lehetőség. A Barbie torta narancsos piskóta, csokikrémmel és áfonyalekvárral, marcipánnal és fondanttal borítva.
 Az egyetlen gond, hogy a baba mérte miatt limitált a torta mérete is, kb. 8-10 szelet szerintem.
Így született a Moster High torta napló/könyv alakkal és egy mini babával a tetején, mert min. 15 szeletes kellett: citromos-narancsos piskóta, és mivel jó csokisra kérték ganache és trüffel krémmel töltve, marcipánnal borítva:

2013. március 21., csütörtök

Katica

Keksztekercs szerű masszából (csokis piskóta darálva, kókuszkrémmel gyúrva) készült, marcipán borítással. Lábai nem sikerültek, így levelek és virág került alá.


2013. február 25., hétfő

trüffel torta

Tesóm szülinapjára készült egy pici egyszerű trüffel torta, marcipán csigával és cukor virággal.


2013. február 22., péntek

maradékok hasznosítása

A hétvégi tortákból maradt ki trüffelkrém és piskóta is. Hogy ne menjen pocsékba, készítettem belőle trüffellel és meggyel ill. áfonyával töltött bonbonokat (ízre jó, a külsején még kell csiszolni :). A piskótát ledaráltam és összekevertem a maradék krémmel, kaptam egy keksztekercs állagú masszát. Ebből készítettem el a sárkányt, amit már nagyon rég szerettem volna kipróbálni. Nekem tetszik, csak a szárnyait nem tudtam megoldani :(







2013. február 17., vasárnap

Ferrari torta

A kérés kis méretű Ferrari témájú torta volt, trüffel izesítésel, marcipán borítással. A karamell tanfolyam után, este kellett elkészítenem , mert szombat délelőtt jöttek érte. A trüffel receptjét a tanfolyamon Hajnitól kaptam (köszönöm!) és a torta formájára szintén a tanfolyamon kaptam ötleteket. A kerék nyújtható csokival, a többi marcipánnal lett borítva. Ez lett belőle: